Örökség
Tarcal története
A Tarcal által lefedett terület ősrégi település. Tanúsítják ezt a község határának különböző helyein megtalált kőkori pattintott, csiszolt kőeszközök, réz-és bronzkori agyag edények, bronzból készült dísztárgyak, és ókori római ezüstpénzek. Az ember jelenlétét igazoló tárgyak magángyűjteményekben, illetve a miskolci Herman Ottó Múzeumban láthatók.
 Pattintott kőeszközök |
 Honfoglalók viselete |
A térség a későbbiek során jelentős állomása, majd lakhelye volt a Kárpátmedencébe érkező magyaroknak és a velük együtt tartó kabaroknak. A legenda szerint a hegyet Tarcalról, a honfoglalók egyik vezéréről nevezték el. Anonymus híres Gesta Hungaroruma Veszprémy László fordításában így szól erről: " Akkor Ond, Ketel, és Tarcal keresztülhaladtak egy, Bodrog folyóhoz közeli erdőn, leggyorsabb lovaikon nyargalva, mintha csak versenydíjért küzdenének, s felértek egy magas hegy csúcsára. A derék Tarcal vitéz társait megelőzve elsőként jutott fel a hegy tetejére, ezért a hegyet attól a naptól fogva mind a mai napig Tarcal hegyének hívják." Igazolni látszik e legendát az a tény, hogy 1894 őszén a Vinai dűlőben egy szőlőtelepítést előkészítő talajforgatás során, olyan sírokra bukkantak, melyek egyikéről a temetési mód és az ott talált gazdag leletanyag alapján egyértelműen kiderült, hogy honfoglalás kori vezéri sir. A kutatások jelenlegi állása szerint, a régészeti leletekből adódó rangsorolás alapján a lovas sírban talált tarcali főember egyike volt azoknak a magas rangú vezéreknek, akik a magyar nagyfejedelem udvarában a 950-es évek előtt a közvetlen politikai döntések előkészítői és végrehajtói voltak.
 A "tarcali tarsolylemez" |
 Tarczal város pecsétje, XVII . század |
Tény az is, hogy a Nagy-hegyet eredetileg Tarcal hegyének nevezték, mely később átvonódott a hegy nyugati lábánál kiépült településre. Tarcal teljes területével az Árpád-kor kezdetén, és az államszervezéskor királyi várföld volt, ahol a királyt szolgáló népek is éltek.
Mivel fontos útvonal mellett feküdt, így került sor 1100 körül Kálmán (könyves) király elnökletével országgyűlés megtartására a településen. A 84 törvénycikkből álló törvény legismertebb cikkelye az 57. mely kimondja: " A boszorkányokról, pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak." A tatárok 1241. évi tarcali pusztítására utal egy írás, mely arról számol be, hogy a község határában lévő"Feyew", azaz Fejő-pusztát a tatárok teljesen elpusztították és felégették. Az első hitelt érdemlő és Tarcalt megemlítő írásos emlékünk az 1278, március 30-án, a bihari Mezosomlyón keltezett oklevél, melyben IV. (kun) László Simon fiának, Tamás comesnek adományozta szolgálataiért a királyi pecérek Zemplén megyei Luch (Tiszalúc) és Torchol (Tarcal) nevű földjeit azokkal a feltételekkel, amelyekkel a pecérek eddig is bírtak.
Látkép templomainkkal
A következő Tarcallal foglalkozó okirat több mint 120 esztendővel később 1398-ban jelenik meg, melyben Zsigmond király kérésére a leleszi konvent beiktatja Debrői Miklós fia István mestert, királyi kincstartót a zemplénmegyei Tokaj (Tokay) és Tarcal (Tharchal) királyi birtokokba. Tarcal múltjának egyik legfontosabb középkori dokumentuma az 1517-ben íródott urbárium (jobbágyszolgáltatások jegyzéke), mely Tarcalt már mezővárosként (oppidum Tharczal) említi. Nagy valószinűséggel a mezővárosi rangot már korábban 1476 és 1498 között elnyerte, már csak azért is, mert abban az időben Tokajt is megelőzve Tarcal volt a legnagyobb kiterjedésű és legnépesebb település a környező mezővárosok közül. A XV-XVII. században Tarcal mezőváros élete rendkívül mozgalmas volt. E századokban német , török, hajdú, kuruc, labanc csapatok váltakozva sanyargatták a lakosságot, itták, prédálták az itt élők kenyerét jelentő kiváló bort. Főleg a török és német betörések okoztak mérhetetlen szenvedéseket a város lakóinak. A 1500-as években már saját törvénykönyvvel és urbáriummal rendelkező mezőváros a német és török betörések következtében több ízben szinte teljesen elnéptelenedett de mindannyiszor újra népesült és épült a város. Az egyik ilyen 1604-ben elszenvedett pusztulás után, majd kétévi bujdosást követően merészkedett elő a megmaradt lakosság a lakatlan városba és Zombori Hasznos Péter vezetésével építette újra az mezővárost, írta újra emlékezetből a város törvénykönyvét, urbáriumát és 1612-ben újra vésette a város pecsétnyomóját, melynek lenyomata egy 1700-as évekből származó okiraton látható. A háborús megpróbáltatások ellenére ez az időszak a település fénykorát is jelentette. A XVII. század elején még pallos-joggal is rendelkezett a város, itt voltak a börtönök, itt székelt a kamarai ügyész.
A háborús konjukúrában magasra szökik a bor ára, ami kedvez az itteni, már évszázadok óta hagyományos szőlő és bor kultúra tovább fejlődésének. A XVI-XVII. század fordulóján jelentek meg a megfelelő szőlőfajták, művelési és eljárási módok, a hozzákapcsolódó szerszámok, borfajták, melyek a vidék borát Európa, majd a világ élvonalába emelték. Ez időszakban bukkantak az aszú titkára, mely évszázadokon keresztül a legnagyobb értéket és tiszteletet fejezte ki az emberi munka iránt.
A XVI. sz-ban elterjedt reformáció következtében, gyakorlatilag a század közepére Tarcal lakossága református hitre tért át, és az 1551-ben újra épített katolikus templomot 1562 már ők használják. A Hegyalján rohamosan terjedő reformáció, a városi lakosság tömeges áttérése miatt a reformátusok 1562-ben zsinatot tartottak a városban, melynek eredménye az ún. tarcal-tordai hitvallás lett.
A Rákóczi szabadságharc bukása után, város ismét a Királyi Kamara fennhatósága alá került. A lázadók javainak elkobzása a kamarát tette a vidék legnagyobb birtokosává. Az 1711-1848 közötti nyugalmas időszaka lehetővé tette a város gazdaságának fellendülését, népességének növekedését. Virágkorát élte a szőlő- és bortermelés, mely bizonyos anyagi jólétet biztosított a városnak. Boráról 1786-ban Kazinczy Ferenc így irt: "Bora fokkal jobb a Tokajinál." A Város megnövekedett jelentőségét bizonyítja, hogy az ebben az időben egyesített tokaji, tarcali és diósgyőri koronauradalmak tiszttartósága a többi uradalmi hivatalokkal Tarcalon volt. A gazdasági fellendülés és Grassalkovics Antal kamarai elnök közben járása tette lehetővé a városban meginduló építkezéseket. Református templom, zsinagóga, Terézia-kápolna, uradalmi épületek, az új városháza, iskolák, jelzik ma is e kor gazdagságát.
Az "arany" kornak az 1848-as szabadságharc vet véget. A forradalom és a szabadság szent eszméinek védelmében Tarcal is kivette részét. Nem csak katonákat adott Kossuthnak de helyszíne is volt 1849. január 22-én vívott Tarcal-Bodrogkeresztúri csatának. Klapka György seregével itt állította meg és kényszeríttette visszavonulásra, a Pestről Debrecenbe költözött országgyűlést elfogni vagy szétűzni szándékozó osztrák sereget. A XIX. század derekától a végéig került sor a vadvizek lecsapolására, a Tisza szabályozására. A város mezőgazdasági művelésre alkalmas területe ugyan nőtt, a lakott terület is nagyobb lett de ez nem jelentette a település további fejlődését. A mezőváros fokozatosan süllyedt és a két világháború között már csak egy elmaradott, szegény falunak számított. Bortermelése a XVIII. század végi nagy filoxéra-vész után pangott, kereskedelme alig volt, ipara gyenge.
A gazdasági depresszió a II. világháborút megelőző években és a háború alatt fokozatosan enyhült. A szőlész és borász szakemberek nem kis erőfeszítései árán sikerült felülkerekedni a filoxéra pusztításain és a lankás lejtok újra benépesültek a nektárt adó szőlővel. 1944. májusában, a XVII. század közepétől folyamatosan itt letelepedő és élő zsidó lakosságot a helyi keresztények nagy sajnálatára elhurcolták. A háború után csak ketten tértek vissza. Tarcalon a második világháború végét a szovjet vörös hadsereg mellett harcoló román csapatok 1944. decemberi bevonulása jelentette. 1945. márciusában 2750 kat. hold földet és 60 kat. hold szőlőt osztottak szét az 5 holdon aluliak és a nincstelenek között.
A háborút követően az 1950-ben tarcali székhellyel megalakult Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság és a Tarcali Kutató Állomás volt hivatva a környék szőlőszetének és borászatának fellendítésére. Az 1950-es évek elején az állam által bevezetett beszolgáltatási kényszer Tarcal lakóinak is megkeserítette az életét. Természetesen nagy örömmel és várakozással telt szívvel fogadták az 1956-os forradalom hírét abban a reményben, hogy sorsuk jobbra fordul. Október lévén a szőlő, mint mindig, most sem várt, le kellett szedni. Így mire a szüret befejeződött a forradalom is átzúgott a községen. A forradalom nem győzött de változtatásra kényszerítette a kommunista vezetést és érezhetővé vált a településen az életszínvonal fokozatos emelkedése. Amennyire örült a falu népe az 1945-ben lezajlott földosztásnak, legalább annyira nem volt ínyére az 1960-ban szervezett termelőszövetkezet. A 60-70-es évek kedvező piaci helyzete jó kereseti lehetőséget biztosított a község lakóinak. A 80-as évekre jelentkező gazdasági nehézségek, piaci beszűkülés és a kedvező külpolitikai helyzet Tarcal polgárainak is megadta a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek sorsukról.
Az 1990-ben kezdődő rendszerváltás majd félévszázad elteltével újra megteremtette a lehetőségét a község önkormányzatának szabad megválasztására. Így lett 1990. őszén immár nem bíró, hanem polgármester a helyi kisgazdák által támogatot,t de függetlenként induló Kincses János. Az önkormányzat képviselőtestületének tagjai függetlenként jelöltették magukat kivéve Pataky Sándort Ákos, akit az 1990-ben bejegyzett Tarcalért Társaság jelölt. Az 1994. évi választás eredményeképpen a Tarcalért Társaság által jelölt Pataky Sándor Ákos lett a község új polgármestere. Pataky Sándor Ákos három cikluson keresztül 2006-ig volt a község polgármestere. 2006-ban nyugállományba vonult. 2006. évi választásokon Baracskai László választották a polgármesterré, aki független jelöltként indult.
Képek
