Örökség

Tarcal története

A Tarcal által lefedett terület ősrégi település. Tanúsítják ezt a község határának különböző helyein megtalált kőkori pattintott, csiszolt kőeszközök, réz-és bronzkori agyag edények, bronzból készült dísztárgyak, és ókori római ezüstpénzek. Az ember jelenlétét igazoló tárgyak magángyűjteményekben, illetve a miskolci Herman Ottó Múzeumban láthatók.


Pattintott kőeszközök

Honfoglalók viselete

 

A térség a későbbiek során jelentős állomása, majd lakhelye volt a Kárpátmedencébe érkező magyaroknak és a velük együtt tartó kabaroknak. A legenda szerint a hegyet Tarcalról, a honfoglalók egyik vezéréről nevezték el. Anonymus híres Gesta Hungaroruma Veszprémy László fordításában így szól erről: " Akkor Ond, Ketel, és Tarcal keresztülhaladtak egy, Bodrog folyóhoz közeli erdőn, leggyorsabb lovaikon nyargalva, mintha csak versenydíjért küzdenének, s felértek egy magas hegy csúcsára. A derék Tarcal vitéz társait megelőzve elsőként jutott fel a hegy tetejére, ezért a hegyet attól a naptól fogva mind a mai napig Tarcal hegyének hívják." Igazolni látszik e legendát az a tény, hogy 1894 őszén a Vinai dűlőben egy szőlőtelepítést előkészítő talajforgatás során, olyan sírokra bukkantak, melyek egyikéről a temetési mód és az ott talált gazdag leletanyag alapján egyértelműen kiderült, hogy honfoglalás kori vezéri sir. A kutatások jelenlegi állása szerint, a régészeti leletekből adódó rangsorolás alapján a lovas sírban talált tarcali főember egyike volt azoknak a magas rangú vezéreknek, akik a magyar nagyfejedelem udvarában a 950-es évek előtt a közvetlen politikai döntések előkészítői és végrehajtói voltak.


A "tarcali tarsolylemez"

Tarczal város pecsétje, XVII . század

 

Tény az is, hogy a Nagy-hegyet eredetileg Tarcal hegyének nevezték, mely később átvonódott a hegy nyugati lábánál kiépült településre. Tarcal teljes területével az Árpád-kor kezdetén, és az államszervezéskor királyi várföld volt, ahol a királyt szolgáló népek is éltek.

Mivel fontos útvonal mellett feküdt, így került sor 1100 körül Kálmán (könyves) király elnökletével országgyűlés megtartására a településen. A 84 törvénycikkből álló törvény legismertebb cikkelye az 57. mely kimondja: " A boszorkányokról, pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak." A tatárok 1241. évi tarcali pusztítására utal egy írás, mely arról számol be, hogy a község határában lévő"Feyew", azaz Fejő-pusztát a tatárok teljesen elpusztították és felégették. Az első hitelt érdemlő és Tarcalt megemlítő írásos emlékünk az 1278, március 30-án, a bihari Mezosomlyón keltezett oklevél, melyben IV. (kun) László Simon fiának, Tamás comesnek adományozta szolgálataiért a királyi pecérek Zemplén megyei Luch (Tiszalúc) és Torchol (Tarcal) nevű földjeit azokkal a feltételekkel, amelyekkel a pecérek eddig is bírtak.


Látkép templomainkkal

A következő Tarcallal foglalkozó okirat több mint 120 esztendővel később 1398-ban jelenik meg, melyben Zsigmond király kérésére a leleszi konvent beiktatja Debrői Miklós fia István mestert, királyi kincstartót a zemplénmegyei Tokaj (Tokay) és Tarcal (Tharchal) királyi birtokokba. Tarcal múltjának egyik legfontosabb középkori dokumentuma az 1517-ben íródott urbárium (jobbágyszolgáltatások jegyzéke), mely Tarcalt már mezővárosként (oppidum Tharczal) említi. Nagy valószinűséggel a mezővárosi rangot már korábban 1476 és 1498 között elnyerte, már csak azért is, mert abban az időben Tokajt is megelőzve Tarcal volt a legnagyobb kiterjedésű és legnépesebb település a környező mezővárosok közül. A XV-XVII. században Tarcal mezőváros élete rendkívül mozgalmas volt. E századokban német , török, hajdú, kuruc, labanc csapatok váltakozva sanyargatták a lakosságot, itták, prédálták az itt élők kenyerét jelentő kiváló bort. Főleg a török és német betörések okoztak mérhetetlen szenvedéseket a város lakóinak. A 1500-as években már saját törvénykönyvvel és urbáriummal rendelkező mezőváros a német és török betörések következtében több ízben szinte teljesen elnéptelenedett de mindannyiszor újra népesült és épült a város. Az egyik ilyen 1604-ben elszenvedett pusztulás után, majd kétévi bujdosást követően merészkedett elő a megmaradt lakosság a lakatlan városba és Zombori Hasznos Péter vezetésével építette újra az mezővárost, írta újra emlékezetből a város törvénykönyvét, urbáriumát és 1612-ben újra vésette a város pecsétnyomóját, melynek lenyomata egy 1700-as évekből származó okiraton látható. A háborús megpróbáltatások ellenére ez az időszak a település fénykorát is jelentette. A XVII. század elején még pallos-joggal is rendelkezett a város, itt voltak a börtönök, itt székelt a kamarai ügyész.

A háborús konjukúrában magasra szökik a bor ára, ami kedvez az itteni, már évszázadok óta hagyományos szőlő és bor kultúra tovább fejlődésének. A XVI-XVII. század fordulóján jelentek meg a megfelelő szőlőfajták, művelési és eljárási módok, a hozzákapcsolódó szerszámok, borfajták, melyek a vidék borát Európa, majd a világ élvonalába emelték. Ez időszakban bukkantak az aszú titkára, mely évszázadokon keresztül a legnagyobb értéket és tiszteletet fejezte ki az emberi munka iránt.

A XVI. sz-ban elterjedt reformáció következtében, gyakorlatilag a század közepére Tarcal lakossága református hitre tért át, és az 1551-ben újra épített katolikus templomot 1562 már ők használják. A Hegyalján rohamosan terjedő reformáció, a városi lakosság tömeges áttérése miatt a reformátusok 1562-ben zsinatot tartottak a városban, melynek eredménye az ún. tarcal-tordai hitvallás lett.

A Rákóczi szabadságharc bukása után, város ismét a Királyi Kamara fennhatósága alá került. A lázadók javainak elkobzása a kamarát tette a vidék legnagyobb birtokosává. Az 1711-1848 közötti nyugalmas időszaka lehetővé tette a város gazdaságának fellendülését, népességének növekedését. Virágkorát élte a szőlő- és bortermelés, mely bizonyos anyagi jólétet biztosított a városnak. Boráról 1786-ban Kazinczy Ferenc így irt: "Bora fokkal jobb a Tokajinál." A Város megnövekedett jelentőségét bizonyítja, hogy az ebben az időben egyesített tokaji, tarcali és diósgyőri koronauradalmak tiszttartósága a többi uradalmi hivatalokkal Tarcalon volt. A gazdasági fellendülés és Grassalkovics Antal kamarai elnök közben járása tette lehetővé a városban meginduló építkezéseket. Református templom, zsinagóga, Terézia-kápolna, uradalmi épületek, az új városháza, iskolák, jelzik ma is e kor gazdagságát.

Az "arany" kornak az 1848-as szabadságharc vet véget. A forradalom és a szabadság szent eszméinek védelmében Tarcal is kivette részét. Nem csak katonákat adott Kossuthnak de helyszíne is volt 1849. január 22-én vívott Tarcal-Bodrogkeresztúri csatának. Klapka György seregével itt állította meg és kényszeríttette visszavonulásra, a Pestről Debrecenbe költözött országgyűlést elfogni vagy szétűzni szándékozó osztrák sereget. A XIX. század derekától a végéig került sor a vadvizek lecsapolására, a Tisza szabályozására. A város mezőgazdasági művelésre alkalmas területe ugyan nőtt, a lakott terület is nagyobb lett de ez nem jelentette a település további fejlődését. A mezőváros fokozatosan süllyedt és a két világháború között már csak egy elmaradott, szegény falunak számított. Bortermelése a XVIII. század végi nagy filoxéra-vész után pangott, kereskedelme alig volt, ipara gyenge.

A gazdasági depresszió a II. világháborút megelőző években és a háború alatt fokozatosan enyhült. A szőlész és borász szakemberek nem kis erőfeszítései árán sikerült felülkerekedni a filoxéra pusztításain és a lankás lejtok újra benépesültek a nektárt adó szőlővel. 1944. májusában, a XVII. század közepétől folyamatosan itt letelepedő és élő zsidó lakosságot a helyi keresztények nagy sajnálatára elhurcolták. A háború után csak ketten tértek vissza. Tarcalon a második világháború végét a szovjet vörös hadsereg mellett harcoló román csapatok 1944. decemberi bevonulása jelentette. 1945. márciusában 2750 kat. hold földet és 60 kat. hold szőlőt osztottak szét az 5 holdon aluliak és a nincstelenek között.

A háborút követően az 1950-ben tarcali székhellyel megalakult Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság és a Tarcali Kutató Állomás volt hivatva a környék szőlőszetének és borászatának fellendítésére. Az 1950-es évek elején az állam által bevezetett beszolgáltatási kényszer Tarcal lakóinak is megkeserítette az életét. Természetesen nagy örömmel és várakozással telt szívvel fogadták az 1956-os forradalom hírét abban a reményben, hogy sorsuk jobbra fordul. Október lévén a szőlő, mint mindig, most sem várt, le kellett szedni. Így mire a szüret befejeződött a forradalom is átzúgott a községen. A forradalom nem győzött de változtatásra kényszerítette a kommunista vezetést és érezhetővé vált a településen az életszínvonal fokozatos emelkedése. Amennyire örült a falu népe az 1945-ben lezajlott földosztásnak, legalább annyira nem volt ínyére az 1960-ban szervezett termelőszövetkezet. A 60-70-es évek kedvező piaci helyzete jó kereseti lehetőséget biztosított a község lakóinak. A 80-as évekre jelentkező gazdasági nehézségek, piaci beszűkülés és a kedvező külpolitikai helyzet Tarcal polgárainak is megadta a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek sorsukról.


Tarcal madártávlatból

Az 1990-ben kezdődő rendszerváltás majd félévszázad elteltével újra megteremtette a lehetőségét a község önkormányzatának szabad megválasztására. Így lett 1990. őszén immár nem bíró, hanem polgármester a helyi kisgazdák által támogatot,t de függetlenként induló Kincses János. Az önkormányzat képviselőtestületének tagjai függetlenként jelöltették magukat kivéve Pataky Sándort Ákos, akit az 1990-ben bejegyzett Tarcalért Társaság jelölt. Az 1994. évi választás eredményeképpen a Tarcalért Társaság által jelölt Pataky Sándor Ákos lett a község új polgármestere. Pataky Sándor Ákos három cikluson keresztül 2006-ig volt a község polgármestere. 2006-ban nyugállományba vonult. 2006. évi választásokon Baracskai László választották a polgármesterré, aki független jelöltként indult.

Képek


Látkép a szerencsi dombságra

Zsinagóga

Emléktábla a Községházán

Régi magtár

Hősök parkja


Felújított régi ház


Százéves enteriőr

Paraszti enteriőr

Róm. Kat. Templom

Rk.templom Főoltár

Rk. templom Mária oltár

Rk. Templom felújított orgona

Királyudvar részlet

Kapus hangulat

Királyudvar részlet

Királyudvar: a kút

17. A nem becsült múlt
/Kishomokosi Szirmay kastély/

Emléktábla az Orv.Rend. falán

"Kossuth" szőlőprés

Emléktábla

Egy hangulatos utcarészlet

Községháza főbejárata

Templomdombi részlet télen

Templomdombi részlet nyáron

Ref. és Rk. Templom

Helytört. Gyűjt. részlet

Helytört. Gyűjt. részlet

Pincelejárat

Pincerészlet

A "Prefektus" háza

"Rákóczi ház"

Kisnemesi ház

Gróf Degenfeld Kastélyszálló

Régi utcarészlet

Kovács remek

A Kutató udvara

"Tarcali piéta"

Törökfejes kapu

Ref. templ. szószék hangvetője

Sebeő Kúria

Kovácsolt vas ablakrács

Szirmay présház /Szarvas szőlő/

Az újratelepített Szarvas szőlő

Kapás-ház

Reformáció emléktáblája

Tarcal vezér szobra

Fő utca télen
 
   
 

     
       
Future Web Design - Weblapkészítés, Honlapkészítés, Keresőoptimalizálás, weboldal készítés, Honlap készítés, Portál készítés