Gazdaság

Tarcal gazdasági adottságai

Tarcal természeti erőforrásait illetően hidrogeológiai és geológiai adottságainál fogva meglehetősen behatárolt. Gyógy- és termálvizei, valamint klasszikus értelemben vett ásványkincsei az eddigi kutatások alapján nincsenek. Az egyetlen kitermelésre alkalmas anyag, mely a községhez tartozó hegy felszíne alatt fellelhető, a hegy tömegének egy részét alkotó piroxén-andezit-dacit elnevezésű kőzet, melynek kitermelhető mennyisége a gazdaságos termelés és a természetvédelmi megkötések miatt korlátozott. A község területén található, mintegy 47 hektárnyi erdő elsősorban tájesztétikai szempontból jelentős. Az iparszerű fakitermelésre nem alkalmasak ezek az erdők. A település természeti erőforrásainak túlnyomó részét azok a földrajzi-, domborzati-, éghajlati- és talajadottságok adják, melyek lehetővé tették a virágzó szőlő- és más agrokultúrák létrejöttét. A hegyen kialakult kies völgyek által határolt lösz borította lankás dombok talaja nyirokszerű anyagokon képződött, agyagos vályognak tekinthető, közepes termőképességű, a szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas barnaföld, illetve az erózió romboló hatása következtében sok helyen maga a nyers lösz. A síkságon, illetve az árterületeken csekély humusztartalmú meszet sem tartalmazó, alacsony kapilláris és vízemelési értékű üledék található. Elsősorban gyepként (rét-legelő) hasznosítható, jobb híján azonban szántó művelésre is alkalmas réti talajok ezek.

A befektetési lehetőségekről

Önkormányzat befektetési ajánlatai között elsősorban a szőlészeti, borászati és idegenforgalmi beruházások szerepelnek, melyekhez kül- és belterületi földterületekkel, házas ingatlanokkal, pincékkel tud hozzájárulni, illetve az így létrejött vállalkozásokat adókedvezménnyel segíti.

Befektetési információk:

POLGÁRMESTERI HIVATAL
TARCAL, Fő út 61.
telefon: 47/580-444
e-mail: titkarsagl@tarcal.hu

Aktuális befektetési lehetőségek

Tavas kőbánya
Terület: Üdülés, idegen forgalom
Helyszín: Tavas kőbánya.

Tervezett fejlesztés: Üdülő- és pihenőpark, a tó adta lehetőségek kiaknázása, geológiai bemutató hely.

Aréna

Terület: Idegen forgalom, kultúr-turizmus.
Helyszín: Tarcali aréna.
Tervezett fejlesztés: Az ókori aphiteatrumokhoz és arénákhoz hasonló szabadtéri színház.

Pincesor

Terület: Szőlészet, borászat, idegen forgalom, vendéglátás.
Helyszín: Mandulás dűlői pincehelyek.
Tervezett fejlesztés: Borászat és vendéglátásra alkalmas pincesor kialakítása.

Nézze meg személyesen a fenti helyszíneket!

Future Web Design - Weblapkészítés, Honlapkészítés, Keresőoptimalizálás, weboldal készítés, Honlap készítés, Portál készítés